Új járatokat indít a Wizz Air

Új járatokat indít a Wizz Air 

Jelentősen bővül London-Lutonban a magyar kötődésű Wizz Air, az eddigi egy gép mellé további négy érkezik, és új útvonalakat nyitnak jövőre, Lárnakába, Pozsonyba, Tallinnba, Lvovba és Tiranába - jelentette be a légitársaság.

Autentikus görög főzésre hívta partnereit a Neckermann 

Az eseményt felkarolta a Görög Idegenforgalmi Hivatal is.

Négy év alatt négyszer annyi határon túlra osztálykiránduló 

Egyre több magyarországi diák látogat a Határtalanul! program keretében a határon túli magyarlakta területekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában, az MTI meg megírta.

Ha azt hitte, hogy van ingyen ebéd... Hát nincs! 

Az e-matricás rendszerben alkalmazott gyakorlat szerint az év közben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata a következő év elejétől díjköteles - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

Sokadik kelet-ázsiai útvonalát nyitja a LOT 

2018. május 15-én debütál a lengyel LOT Varsó-Szingapúr járata — közölte csütörtökön a légitáraság.

Nyugodtan hátradőlhet a TAP 

Javultak az eddigi kihasználtsági mutatók. Különösen igaz ez a Brazíliába tartó járatokon ahol a 92%-os telítettséggel üzemeltünk — újságolta Szolnok Péter, a légitársaság magyarországi képviselője.

Az milyen, amikor az irányítótorony forgalmát nem a toronyból irányítják? 

Átadták kedden a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. távvezérlésű toronyirányító központját. Néhány év múlva így már nemcsak a ferihegyi repülőtéren lévő toronyból, hanem a szolgálat Igló utcai irányítóterméből is képesek lesznek a szakemberek a légi forgalmat irányítani.
Már a tetőszintnél tart az új ferihegyi utasmóló

Már a tetőszintnél tart az új ferihegyi utasmóló 

Alig nyolc hónappal az építési munkák megkezdése után máris elérte a legfelső szintet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új, 2B oldali utasmóló (Pier B) fejlesztése. Az ebből az alkalomból megrendezett bokrétaavató ünnepségen az építkezést megrendelő és finanszírozó Budapest Airport illetve a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. bejelentette, hogy az utasmóló 2018 második felére készül el teljes egészében — közölte szerdán a Budapest Airport.
Francia légi hódítás a Maldív-szigeteken

Francia légi hódítás a Maldív-szigeteken 

November elsejétől heti két alkalommal repül Maléba a francia légitársaság a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről — tájékoztatott az Air France kedden.

Tíz százalékkal drágulhat Budapesten a taxizás 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke kedden Budapesten, a Taxi Expo rendezvényen tartott sajtótájékoztatón.

Amerikai kontinensen is erősődik az Ethiopian Airlines 

Az eddigi öt után jövő év márciusától elindítja hatodik járatát az amerikai kontinensre — tudtuk meg a légitársaság hazai képviselőjétől, az Aviareps-től.

A MUISZ nem szokott névtelen levelekre válaszolni 

A FACEBOOK Utazásközvetítők(magyar tulajdonú) Érdekvédelmi csoportjának 105 tagjának nevében írtak levelet a MUISZ-nak. A levél írói nem látják biztosítottnak a magyar tulajdonú utazásközvetítők érdekeit minden téren biztosítottnak, cselekvésre szólítják fel a MUISZ-t.

Utazásszervező cégtől érkezett az easyJet új vezetője 

Júliusban jelentette be Carolyn McCall, hogy lemond vezetői tisztjéről és az év végéig távozik az easyJettől. Helyére december 1-től Johan Lundgren érkezik. 

Öt ujjunk is kevés lesz megszámolni a napi, Budapest-Frankfurt járatok számát 

Újabb bővítést jelentette be a Lufthansa a Budapest - Frankfurt útvonalon. Az eddigi menetrend szerint a nyári időszakban öt, a téli menetrendben pedig négy járat közlekedett a két város között. A hatodik napi járattal 20%-kal nő a járatszám az útvonalon — közölte hétfőn a légitársaság.

Megújul a Flying Blue 

Átláthatóbb és személyre szabottabb lesz 2018 április elsejétől az Air France-KLM törzsutas programja.

A Lufthansa már októberben meghaladta a tavalyi egész éves utasszámot 

A Lufthansa Csoport légitársaságai idén eddig mintegy 111 millió utast szállítottak járataik fedélzetén, többet, mint a tavalyi év egészében. A kapacitáskihasználtság továbbra is rekordszinten (81,4%-on) áll az idei közel egymillió járatra vetítve. 

Visszaesett a légiutas-forgalom bővülése 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint a Karib-térséget, illetve az Egyesült Államok déli államait sújtó hurrikánok miatt jelentősen visszaesett a globális légiutas-forgalom az idén szeptemberben az előző havi adatokhoz képest.

Erős pénzügyi félévet zárt az Emirates 

A tavalyi év eredményeihez képest csoportszinten stabil növekedés és a jövedelmezőség fellendülése jellemezte az első hat hónapot. 

Megduplázná a román utasok számát a Wizz Air 

A Wizz Air a következő öt évben meg akarja kétszerezni utasainak számát a Romániát érintő járatain, hosszú távon 15 millió utas szállítására törekszik - jelentette ki Váradi József vezérigazgató a Ziarul Financiar című román gazdasági napilapnak.

Kötelezővé tették az adatküldést a légi utasokról 

A jövő év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezően meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek, az erről szóló jogszabály-módosítást szerdai ülésén fogadta el a pozsonyi kormány.

Légiügyi szakkonferencia Budapesten 

A LOT Polish Airlines, a Budapest Airport és a Litván Repülőterek vezetői mellett, az Európai Bizottság valamint az Airlines for Europe (A4E) döntéshozói, továbbá Közép-Kelet-Európa legjelentősebb repülőtereinek vezetői és számos európai légitársaság légügyi szakemberei találkoznak 2017. november 21-én és 22-én Budapesten, a Danubius Hotel Gellértben — tudtuk meg szerdán Tamás Lászlótól, a konferencia egyik szervezőjétől.

Csaknem 25 százalékkal nőtt a Wizz Air eredménye 

Az árbevétel 921 millió euróról 24,8 százalékos emelkedéssel 1,1 milliárd euróra nőtt. Az eredmény mögött a kihasználtság és az ancillary értékesítés növekedése áll.

Az Air France-KLM is plusz díjat kér a GDS-foglalások után 

Az Air France-KLM is követi a Lufthansa és a British Airways példáját, és külön díjat vet ki a nem saját oldalán, hanem más foglalási rendszereken keresztül érkező foglalásokra. 

Új DHL központ a Budapest Airport Business Parkban 

Átadták a DHL Express nemzetközi áruszállítással foglalkozó cég új központját a Budapest Airport Business Parkban hétfőn, a 8 milliárd forint (25 millió euró) zöldmezős beruházásban 6000 négyzetméter raktárat, 2400 négyzetméter irodakomplexumot építettek, és 4500 négyzetméter munkaterületet alakítottak ki.

Októberben is nőtt az utasok száma az easyJetnél 

Októberben 9,9 százalékkal többen utaztak az easyJettel, mint tavaly ebben az időszakban, ez most 7 519 759 utast jelentett. A járatok telítettsége 92,5 százalék volt. 

Erős októberi utasforgalom a Debrecen Airportnál 

Minden idők legerősebb októberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. októberében, a tavalyi év októberéhez képest 44%-kal többen, mintegy 27110 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.                                       

Százezrek követelhetik vissza pénzüket az Air Berlintől 

Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek tartozik a felszámolás alatt álló vállalkozás.

Javult az Air France-KLM pénzügyi eredménye 

Javult az Air France-KLM légitársasági csoport pénzügyi eredménye, a harmadik negyedévben adózott profitja az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékkal nőtt, 552 millió eurót ért el.

Megméri utasait a Finnair 

A Finnair felkéri az utasokat, hogy indulás előtt kézipoggyászukkal együtt álljanak mérlegre. A cél nem a túlsúlydíj kivetése, hanem az utasok átlagtömegének megállapítása – közölte a finn légitársaság szóvivője. 

Airbus A350-sel a Maldív-szigetekre 

Október 31-től a Qatar Airways Airbus A350-es gépekkel üzemeltet járatokat a Maldív-szigetekre. 

Újabb marokkói járat indulhat Budapestről 

Casablanca és Budapest között indíthat járatokat jövőre a Royal Air Maroc a tárgyalások már folyamatban vannak – jelentette be Mohamed Said marokkói közlekedési miniszter.

Több, mint egy udvariassági meghívás 

— jelentette ki Erdei Bálint MUISZ-elnök annak apropóján, hogy hétfőn, a budapesti Marriott szállodában ünnepélyes keretek között Marokkó állam képviselői és a Magyar Utazási Szövetség az utazási szakma, valamint Jemen, Tunézia, Katar és természetesen Marokkó nagykövetének jelenléte mellett aláírta a 2018 áprilisában, az észak-afrikai országban megrendezésre kerülő MUISZ-közgyűlésről szóló egyezményt.

Új értékesítési képviselete van Magyarországon az Alitaliának 

Az AVIAREPS Kft. látja el a jövőben az értékesítési feladatkört. 

Elindult az új észak-afrikai útvonal a Ryanairrel! 

Október 30-án köszöntötte a Budapest Airport a Ryanair új, Budapestről Marrákesbe induló járatát, ami az első, egész évben üzemelő közvetlen légi összeköttetés a magyar főváros és a marokkói nagyváros között. Az ír légitársaság új járatával heti kétszer érhető el Észak-Afrika egyik kedvelt turisztikai központja. 

Vezető légitársaság lehet Berlinben az easyJet 

Az easyJet vásárolja meg a csődbe ment Air Berlin egy részét, amivel az első számú légitársaság lesz a német fővárosban - jelentette be a brit fapados. 

Életbe lépett a Wizz Air új kézipoggyász-szabályzata 

A diszkont légitársaság júliusban jelentette be, hogy október 29-től minden tarifaosztályban benne foglaltatik egy 55x40x23 centiméter nagyságú, legfeljeb 10 kilós kézipoggyász.

Javította anyagi helyzetét az IAG 

Jelentősen javította anyagi helyzetét a harmadik negyedévben az előző évihez viszonyítva az International Airlines Group (IAG).

Közép- és Kelet-Európa nemzeti légitársaságává szeretnénk válni 

Péntek, esős délelőtt. A bánatos időben a 31L pályára gurul ki az airberlin oneworld festésű A320-asa. A légitársaság utolsó Budapest-Berlin járata. És vége. A sokat látott airberlint lehúzta rolót, utolsó járataik indultak útnak a hétvégén. Mindeközben a ferihegyi SkyCourt lármás forgatagában Pálfi László, az ELTE történelem mesterszakos hallgatója zavartan mosolyogva egy business osztályú jegyet vesz át a LOT Budapest-New York járatára. Bár a nyereményjátékon nyert menetjegy az airberlin járatára szólt volna, az ismert okok miatt a fiatalember nem tudott volna elutazni. A helyzetet a jövő év májusától nálunk állomásoztatott Boeing Dreamlinerével közvetlenül New Yorkba és Chicagóba repülő LOT mentette meg. A jegyet a lengyel légitársaság szóvivője adta át. Adrian Kubickival, a LOT szóvivőjével a helyszínen beszélgettünk.

Romlott az amerikai légitársaságok pénzügyi helyzete 

Romló pénzügyi eredményekről számoltak be az Egyesült Államok legnagyobb hálózatos légitársaságai a harmadik negyedévi üzleti jelentéseikben.

Rugalmas utazási lehetőség a Lufthansától 

 A Lufthansa mától bevezeti, nagy távolságú utakra igénybe vehető „AnyWay Travel Pass” szolgáltatást.

Új európai célállomások a Lufthansától 

Már foglalhatók repülőjegyek a következő nyaralási szezon járataira.

Impozáns számok a Lufthansánál 

A Lufthansa eddigi legjobb első kilenc havi eredményével erősíti pénzügyi alapjait. 

Elindult az első Austrian járat az új utasosztállyal 

2018 tavaszára összesen 12 hosszútávú járaton lesz elérhető a szolgáltatás.

Elhalasztja a kézipoggyász-szigorítást a Ryanair 

2018-ban lépnek érvénybe a szeptemberben bejelentett változások.

Megjelent a Haris Travel Club téli katalógusa 

Megjelent a Haris Travel Club 2017-18 évi téli-tavaszi katalógusa, mely ezúttal is rendkívül tartalmas, sokszínű programokat kínál az utazni vágyóknak. Az immár 23 éve működő iroda idei második katalógusában 5 földrész 76 országába invitálja utasait — tudtuk meg pénteken a Haris Travel Clubtól.

Itt a Budapest Airport téli menetrendje 

A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv. 

Hop on hop off tender újratöltve 

Október 25-én tárgyalja a fővárosi közgyűlés ismét a hop on hop off tendert. „Javaslat a városnéző autóbusszal végzett különcélú menetrend szerinti személyszállítási tevékenység (Hop on Hop off) ellátásával kapcsolatos koncessziós beszerzési eljárás megindítására” címmel, a Szeneczey Balázs és Kocsis Máté benyújtott előterjesztést a közgyűlés zárt ülésen tárgyalja. Ugyanakkor a hét elején még nyílt ülésről volt szó.

Ezek Európa legjobb és legrosszabb repülőterei 

A legjobbak középmezőnyében végzett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!